Vegyél részt most a #Decidim.GOV-ban Demokratikus Kormányzás egy nyitott közösségért
Navigáció

Nyílt Forráskódú szoftver a települések és szervezetek részvételi demokráciájáért

A Decidim egy digitális platform
az állampolgári részvételre

Szabad és ingyenes technológia
Többféle demokratikus garanciával
A demokrácia újraprogramozása a Decidimmel lehetséges.

Videó lejátszása

A Decidim állampolgároknak, szervezeteknek és közintézményeknek minden szinten segít önmaguk demokratikus újraszervezésében.

Gala Pin
Gala Pin Barcelona-i Városháza

A Decidimnek köszönhetően Barcelonában sikerült közösen készítenünk egy stratégiai tervet a polgárokkal. 2016-ban a Decidim Barcelona-n keresztül részvételi folyamat formájában megkezdtük az önkormányzati cselekvési tervet. Jelenleg ez a terv közel 7 ezer állampolgári javaslatot tartalmaz. Ennek a platformnak az egyik előnye, hogy bármikor figyelemmel kísérheti a jóváhagyott javaslatok végrehajtásának állapotát.

Részvételi
költségvetések

A beérkezett javaslatokat elemzi és egy a közös erőforrások elosztásának új módját mutatja.

Állampolgári kezdeményezések
és konzultációk

Erősítsd meg a közösségedet polgári kezdeményezésekkel. Kezdeményezz érdemi szavazást konzultációkon keresztül.

A hálózat
közpolitikai hatalma

Több ezer ember valós idejű részvétele online vitában, együttműködésben, vagy közös döntési folyamatokban.

Yaiza Blanch
Yaiza Blanch Som Energia

A Decidim bevezetésével a Som Energia-ban kedvesebb helyet hoztunk létre a részvételhez. Az eszközt 2018-ban kezdtük el használni, a Szövetkezet közgyűlésének új otthont adva. Néhány hónappal később többek között megvitattuk a Som Energia Iskola közös fejlesztését, és az iskola arculati újratervezését. Néhány hónap múlva több mint 3500 résztvevő regisztrált, 5 részvételi folyamatot és 3 közgyűlést működtetünk és több mint 1300 szavazatot kezeltünk az utolsó közgyűlés szavazásánál.

Ők már használják a Decidim-et

Ismael Peña
Ismael Peña Katalán Kormányzat

A Decidim kulcsfontosságú eszköz a Generalitat de Catalunya állampolgári részvételi stratégiájában. Az online részvétel megkönnyítésére szolgáló platformon kívül a Decidim a tudásmenedzsment és a részvétel alapvető eszköze, amely ezen túlmenően értékeket, módszertanokat és többcélú eszközöket foglal magában, amelyek nagy potenciállal rendelkeznek az adminisztráció és a polgárok közötti kapcsolat átalakítására.

Egy demokratikus
és rugalmas rendszer

A moduláris arkitektúrának és a skálázható logikának köszönhetően, rendkívül sokféle szervezetben konfigurálható a demokratikus kormányzás rendszere

A demokráciát
nagyon komolyan vesszük

A Decidim eddig nem látott módon garantálja az információk áltláthatóságát, nyomonkövethetőségét és integritását. Biztonságot, adatvédelmet és bizalmasságot nyújt minden résztvevőnek

A tiéd is.
Oszd meg. Javítsd, fejleszd.

A platform teljes egészében szabad szoftverrel tervezve, hála a Metadecidim nyitott és együttműködő közösségének.